Hozzávalók:50 dkg laskagomba, 4 ág friss zsályalevél, 1 citrom, 2 ek. olaj, só, őrölt fehér bors, 12,5 dkg liszt, 1,5 dkg élesztő,...

Táplálkozásunk egyik legfontosabb részét a szénhidrátok teszik ki. Az egészséges táplálkozásban jó, ha magas rosttartalmú, lassan...

Cikkek

Mellőzhető mellékszereplők?
Egészség  |  Forrás:   |  2012.03.13 15:49
Cimkék: unokák, nagyszülők

Fiatalos, mozgékony nagymamával beszélgettem nemrég, aki rajongva emlegette unokáit. Boldog nagymama: naponta viheti és hozhatja a kicsiket óvodába és haza. Sokszor főz is nekik. Mennyivel szerencsésebb a szomszédasszonyánál, akit a menye a gyerekek közelébe sem enged! „Csak a tanácsaimat nem fogadják meg a gyerekek” – teszi hozzá tétován.

Unokák és nagyszülők
Az emberek közötti kapcsolatokban a hozzátartozókhoz fűződő kapocs a legkézenfekvőbb. Micsoda ajándék, ha a fiatal anyukának van segítsége, és nincs része olyan fájdalmas tapasztalatban, amelyet egy költőnő így fogalmazott meg: „Dolgozni kénytelen anyácskák / ablakom alatt hajnalonta / rohannak síró gyermekekkel, / s nem számíthatnak irgalomra” (Fésűs Éva, Szeretném elmondani még, Berzsenyi Kiadó 2004). Mert segítségre ma igazán nagy szükség van, nem csupán a gyermekszülés utáni napokban, hanem később is, folyamatosan: babavigyázás, sétáltatás.

Budapesten, a Szarvas Gábor úti templommal szemben van egy játszótér, ahol kőből készült ping-pong asztalok is vannak. Régebben többször megálltunk ezen a helyen, mert kicsi gyermekeim szerették a szabad teret, és itt ütögetni a ping-pong labdát. Ekkor tapasztaltam, hogy hány nagypapa jött el unokáival vasárnap délelőttönként az apróságokat kocsiban tolva, a nagyobbakat sétáltatva, hogy aztán együtt játszanak a téren. Hány és hány nagypapa és nagymama énekelget, mesélget unokáinak! Hányan örülnek a találkozásnak, készítgetnek csöpp kezekbe való ajándékokat! Vajon olyan mértékben vehetnek részt életünkben a tanácsaikkal is, mint amennyi fáradtságot elfogadunk tőlük?

„Szólni nem szabad…”
Egy kirándulás emléke idéződik elém, sűrű erdő, lombos fák… A gyalogúton anyukám – fél szeme a minden lepkénél, bogárnál, hüllőnél megálló nagyobbik gyerekünkön – Cs. néni mellett halad. Halkan beszélgetnek, kissé lemaradva a fürgébb lábúak mögött. Cs. néni fia és menye első babájukat várják. A fiatalok megelőzik az előttük haladó mamákat. Cs. néni észrevesz valamit, szól is nyomban: „Miért van fiam annyira kinyitva az inged?” A sűrű lombok között a kullancsok miatt jobb zárt ruhában járni, az egészségügyben dolgozó mama ezért szól, és nem azért, hogy „szekálja” a fiát. De fia válasza nem késik: „Mert nincs rajta gomb.” De már sietnek is tovább, így nem hallhatják – talán jobb is - , hogy: „De hát amikor vasaltátok, miért nem varrtátok fel?” Azután pajkosan két válla közé rántja a fejét, a másik mamára néz: „Jaj, elfelejtettem, hogy szólni nem szabad!” Tiszteletre méltó mértéktartás. Ha nem kérik ki a véleményüket, akkor nem szólnak. Abból nem lesz vita. Mert hátha a fiatalok másképp látják. Például a szerelmes férjet nem érdekli, hogy a leszakadt gombot kis felesége a vasaláskor elfelejtette felvarrni. Meg hogy nem készített elég zoknit sem, és a pólókat összegyűrve dobta a csomagba. Most nem érdekli. Csakhogy a mama már valamivel többet élt és többet tapasztalt. Tudja, hogy egy-két év, és bizony a hímporát hullató szerelem nem fordul akkor megbecsülésbe, tiszteletteljes szeretetbe, ha a fiatalok közös élete tele lesz kényelmetlenséggel, szemet szúró rendetlenséggel. Eleinte a fiatal feleség is könnyen tolerálja férje hanyagságát, esetleges nemtörődömségét, tétlenségét. Ez azonban megváltozik, ha már az utódokról kell gondoskodni, és túlságosan egyedül marad a jövedelemszerzésben, annak beosztásában és a gyermeknevelésben.

Az is vitathatatlan, hogy néha nagy kárt okoznak a szülők a folytonos beleszólásaikkal, irányításukkal. Intézkednek a fiatal házasok helyett, mintha azok még kiskorúak lennének. Bizony, néha végzetes kárt okoznak, nem csupán a formaságok terén, ami leggyakrabban a házasfelek válásával végződik, hanem megkeserítve egy életre lélekben őket. Ez az egyik véglet, a másik pedig az, ha idősödő szüleinknek csak a segítségét vesszük igénybe, tapasztalataikat pedig lebecsüljük, tanácsaikat mellőzzük.

Új kor, új szelek – de jó ez így?
Régebben az idős embereknek nagy tekintélyük volt. Tapasztalataikat nélkülözhetetlennek tartották – ma viszont teljesen megváltozott a helyzet. A változás az emberi kapcsolatok alakulását gyökeresen befolyásolta. A társadalomnak is megvan a súlyos felelőssége abban, hogy nem humanizálta a nyugdíjas kor és a hivatást gyakorló életszakasz közötti átmenetet. Emiatt különösen felértékelődött a családi életben betöltött szerep. Ha azonban itt sem lesz szükség az idősödő férfiak és nők tapasztalatára, akkor a szomorúság és a fölöslegesség érzése uralkodik el. Nem csoda, hogy ebben az életkorban hirtelen megnövekszik – különösen a férfiak körében – az öngyilkosságok száma.

Kétségtelen, kivételek mindig lesznek: morcos, önző, rossz indulatú nagyapák és nagymamák, apósok és anyósok. De szerencsére nem ez a többség. Öregedni ugyanis nem feltétlen leépülést jelent. Gyakori a betegség, de a fiatalok is lehetnek betegek. Ahol leginkább be kellene ezt látni, az éppen a család. Nem lehetnek mellőzhető, háttérbe szorított mellékszereplői életünknek az áldozatos nagypapák, nagymamák, nagynénik, nagybácsik. Anyagilag is sokszor gazdagabbak a fiataloknál, pedig kevesebb a jövedelmük – mégis szívesen adnak belőle. Pontosan ez az, amiért szükségünk van rájuk, a tapasztalataikért: hogyan képesek megtakarításra, miképpen gazdagabbak a kevesebből. És ami fő, hogy nem a pénztárcájuk a vastagabb.

Nem, nem. Több van a gondolatok tárházában, a szívükben, minden mozdulatukban! Nem szabad félni, hogy a fiatalok nem tudnak „labdába rúgni” mellettük. Valamikor ők is vártak türelemmel, amíg kellően tapasztaltakká váltak. „Csak bukdácsoló patakok csevegnek / folyók a torkolatnál csendesednek” – írja Áprily Lajos Kérés az öregséghez c. versében. Nem is szükséges és kötelező minden tanácsot megfogadni, mérlegelhetjük, hogy alkalmazzuk-e őket vagy sem. De kikérni a tanácsukat, annyira nehéz ez? Valóban fölösleges, netán káros?

Attól, hogy a rohanó technikával nem tartanak mindannyian lépést, még bölcsebbek lehetnek, mint az utánuk jövők. (Talán még abban is, hogy mértéktartóbbak, óvatosabbak a „technikai forradalmakkal”: láttak már eleget, járt azokkal már éppen elég hátrány is!) Bőven van mit megbecsülni és tisztelni szüleinkben, nagyszüleinkben. Becsüljük meg őket, amíg itt vannak, amíg lehet!

Kökényes Zsuzsa,
lelkész

 
Minden jog fenntartva. Boldog Élet - családi életmódmagazin 2009-2019, Az oldalt készítette kreativonline.hu